Tegnap este óta Ausztriában, Salzburgban vagyok. Az Amerikai-Osztrák Alapitvány (American Austrian Foundation - AAF) Open Medical Seminar néven évente a legtöbb orvosi szakterületen egy egyhetes továbbképzést szervez itt, és most éppen a fül- orr- gégészet van soron.  Megpályáztam, elfogadták, itt vagyok, örülök. :)

Meglehetősen jó előadások zajlanak reggeltől  estig. Az előadók fő bázisa a new yorki Weill-Cornell Egyetem New York - Presbyterian Korházának fül- orr gégészei, élükön a főnökkel, Michael G. Stewart professzorral. A New York - Presbyterian Kórhazról talán elég annyit elmondani, hogy az USA 6. legjobb kórháza az összes orvosi szakterületet illetően. Persze helyi erők is adnak elő, méghozzá a salzburgi Paracelsus Orvosi Magánegyetem fül- orr- gégészei, szintén kivaló szakemberek.

A mai előadások a horkolásról és alvási apnoeról, a mandula- es orrmandulaműtétről, az endoszkópos melléküregsebészet határterületeiről, valamint a hangszalagbénulásról szóltak. Ez utóbbi mindenképpen megér egy blogbejegyzést, annak ellenére, hogy korábban mar többször is szóba került itt. Két ok miatt is érdemes irnom. Egyrészt az előadó, Lucian Sulica nagyon sok személyes tapasztalatot mondott el, nem pedig csak az aktuális irodalmat ismertette, másrészt pedig tetszett a gondolkodása, mert nagyon érdekes és fontos, nem szokványos megközelitésből is beszélt erről a betegségről.

Példaul a hangszalagbénulás okainál bár irodalmi adatokat (is) mutatott, de kritikusan elemezte azokat. Egy skót cikk szerint például a bénulás oka több, mint 50%-ban daganat (főleg tüdő), azonban Skóciában eleve sokkal több a tüdődaganat, mint más nyugat európai országban. Vagy például egy francia cikk szerint 75%-ban trauma az ok, de mint kiderült, a cikk szerzői egy balesetsebészeti centrumban dolgoznak, ahol nagyságrendekkel több balesetes érkezik, mint esetleg tumoros. Ha valaki rendelkezik ilyen információkkal, egyből más szemmel nézi az adatokat. Én is elég sok cikket olvasok, próbálok mindent a helyi értékén kezelni, de sajnos nem minden esetben derül ki valami hasonló háttérsztori. Szóval cikket kell olvasni, de mindig kritikusan!

Szintén beszélt arról, hogy egyelőre kevés az adat arra vonatkozóan, hogy milyen képalkotóval lehet legjobban feltérképezni a bénulás okat, de úgy tűnik, hogy a kontrasztanyagos CT a legjobb választás. Kiemelte, és nagyon jó videókkal illusztrálta, hogy mennyire kitágulhat a sinus piriformis (algarat szélső része), ha az egész nervus vagus (bolygóideg, ez idegzi be a hangszalagot) működése sérül. Ugyanakkor viszont, ha nem komplett a bénulás, akkor önmagában az izomtónus csökkenéséből lehet következtetni a bénulásra, de ez legtöbbször csak stroboszkóppal látható jól.

Ami a kezelést illeti, még ha víruseredetre is van gyanú, 1-2 héttel a kezdet után már nem valószínű, hogy van értelme szteroidnak vagy vírusellenes szereknek, ő nem javasolja ezeket. Egyébkent az ismeretlen eredetű bénulás spontán javulási esélye nagyon valtozó az irodalom szerint 13 es 83 (!!) % környékén mozog, és legtöbbször hónapok alatt következik be. "Egyáltalan, mit nevezünk javulásnak?", tette fel a kérdést. Ha a beteg hangja jobb lesz, vagy ha a hangszalag láthatóan jobban mozog? Ugyanis a kettő nem mindig jár együtt teljesen. Ha hangképző beavatkozásra kerülne sor, ő a befecskendezhető anyagok híve, de ez manapság már nem a teflon. Saját zsír, hidroxilapatit, vagy cellulóz, ezek a legjobbak a tapasztalatai szerint. Egyébként nem is tudtam, hogy Brunnings volt az első, aki a világon előszőr fecskendezett be anyagot, méghozzá paraffint egy béna hangszalagba, 1911-ben. Az a Brunnings, akiről a melléküregműtéteknél használt eszközt is elnevezték.